Rólunk

2012 májusában néhányan, akiket az elszántság és a kitartás összekötött, úgy döntöttünk, hogy ideje felidézni szűkebb régiónknak azt a tényt, hogy Sikabony 1960-ig önálló, s egyben nagy múltú község volt.

Az „egységben az erő” mondanivalója vezérelte tenni akaró kis csapatunkat, s ennek szellemében alapítottuk meg a SIKABONY Polgári Társulást, amelyet 2012 szeptemberében hivatalosan is bejegyzett a szlovák belügyminisztérium. Ebben a korai időben a társulásnak 8 tagja volt – mára taglétszámunk a 350-hez közelít.

Támogatóink

Start typing and press Enter to search

Shopping Cart